Share.

    39 Kommentare

    1. Christine_Fury58 on

      Mikor tesóm szólt, hogy ők vannak a színpadon, kb. mindent eldobtam és mint egy félőrült rohantam a közvetítés elé.😍

    2. Ez az első Reddit hozzászólásom, nem szoktam semmilyen felületen írogatni. Nem vagyok a szavak embere. Szeretném megköszönni ezeknek az embereknek a hősiességüket, és kifejezni a hálámat. A könnyem kicsordult. Végtelen büszkeséget éreztem a beszédek alatt.

    3. Fragrant-Tie730 on

      Egyszer majd bekerültök a történelem könyvekbe, NEMZETI HŐSÖK VAGYTOK ❤️🤍💚

    4. Amikor tisztelgett, ott azért megtört bennem valami.

      Sosem voltam még annyira patrióta mint most

    5. dorgosandor on

      Valami olyan dolog van születőben ebben az országban, amit évszázadok óta nem látott a magyarság.

    6. Meg kell mondjam, afityesz jól választott katonai reklám arcot.

      HOGY BESZOPTÁK!

    7. ScarcityLivid1971 on

      Nagyon megható volt látni,ahogy ez a monstrum, nagy darab izomkolosszus is alig bírja ki sírás nélkül…🥹🫡🫡🫡

    8. Közhelyek, meg-megakadó mondatok, bizonytalanul remegő hang, és még közhelyek. Mert nem politikusok. Nem az a dolguk, hogy százezres tömegekhez beszéljenek.
      De ott vannak. Mert megtették, amit a becsület megkívánt, és amire Magyarországnak szüksége van. Valakik, akikre felnézhetünk.
      Nem politikusok, nem nyilvános beszélők, csak magyarok.
      Magyarok.

    9. nemrég értem haza, kicsit elsírtam magam mikor megláttam őket. hihetetlen

    10. Traditional_Cake_970 on

      Annyira csodálatos, hogy ez a két Ember Magyar!!!! Olyan megható látni, hogy végre egymást ünnepeljük és elismerjük! Egy ilyen országban akarok élni! 

    11. voidling_bordee on

      Megható és egyben szomorú is volt hallgatni

      Megható,mert ők nem felejtették el mire is esküdtek fel

      Szomorú, mert ez egy különleges dolog ebben a korrupt rendszerben

      Remélem egy nap eljön az idő amikor a rendvédelem meg a mindenféle hivatalok teljes mellbedobással a magyar embereket tudják segíteni/szolgálni, nem csak egy párteszköz lesznek

    12. Ebben a kampányban engem eddig nem hatott meg túl sok minden.

      A fogadtatásnál már ott volt a gombóc, aztán amikor Pálinkás hátralépett és tisztelgett, mosolyogva de párás szemekkel – na az a pillanat nagyon sokáig meg fog maradni.

      Hatalmas respect a közönségnek is.

    13. pottyosementalisajt on

      Istenem nem is tudom mit mondhatnék, csak folynak a könnyeim,olyan büszkeség van bennem és remény!!!
      ha egyszer lesz egy lányom,azt kívánom ilyen férfi legyen az oldalán mint ők! ❤️❤️❤️

    14. apricot_bee67 on

      Ők: képtelenség zokogásra bírni egy mondattal az egész országot.

      Pálinkás Szilveszter: fogd meg a söröm.

    15. Amúgy elég erősen átjön a kisugárzásukon a szakmájuk. Szabó Bence olyan, mint egy klasszikus filmes nyomozó karakter, Pálinkás Szilveszter meg inkább az a katona típus, aki a nehéz helyzetekben sem esik szét – akire a zászlót is rábíznád, mert tudod, hogy ki fogja tűzni Eger várára. Ez valahol elég lenyűgöző.😊

    16. A_Hegyomlas on

      Önéletrajz frissítve, ha ez a két ember ott lesz a vagyon visszaszerzési hivatalba, azonnal felmondok és elküldöm nekik!

    17. Consciousbeing333 on

      Ez benne lesz a tortenelmkonybekben!
      Az igazi rendszerváltás hősei.

    Leave A Reply