A cikk kivonata. Még mielőtt szentté avatnátok, van ott vaj a fül mögött. Nincsenek szentek 🙂 Se Magyar Péter, se Bajnai nem az.
Álcázott oligarcha-kép: A cikk szerint Bajnai „halk szavú technokrataként” jelenik meg, miközben vagyona és befolyása a rendszerváltás utáni privatizációs korszakhoz kötődik, hasonlóan más oligarchákhoz. Vagyonát nem tartja az „első száz” szintjén mérhetőnek, ám a szerző szerint a gyarapodás útja tipikus.
Privatizációs háttér: Pályája elején együtt dolgozott Gyurcsány Ferenc környezetében tanácsadó cégeknél. Később a CA IB Értékpapír Rt.-nél vezetőként kulcsszerepe volt nagy állami vállalatok (OTP, Matáv, Mol, Richter) privatizációjában és tőzsdei bevezetésében.
Wallis-éra és politikai háló: 2000–2005 között a Wallis csoport vezérigazgatója volt. A holding jelentős forgalmat bonyolított, és személyi állománya a cikk szerint látványosan tükrözte a politikai oldalakon átívelő kapcsolatrendszert (MSZP- és Fidesz-kötődések egyaránt).
Visszatérés a politikába: A 2000-es évek közepén ismét közéleti szerepet vállalt (Budapest Airport elnöke a vitatott privatizáció után), majd a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség élére került, ahol az uniós források elköltését felügyelte. A cikk idézi Orbán Viktor 2006-os, korrupciót bíráló nyilatkozatát is a korszak kontextusaként.
Miniszterség és miniszterelnökség: 2007-től miniszter, 2009-ben miniszterelnök lett a szocialisták támogatásával. Bár következetesen „technokratának” nevezte magát, a cikk hangsúlyozza: ezek kifejezetten politikai megbízatások voltak.
Elszámoltathatósági kérdések: A szerző szerint Bajnait ritkán kérték számon vagyonkezeléséről, offshore-kapcsolatairól vagy vitatott ügyekről (Hajdú-Bét, Dataplex, sávolyi motorpálya). Ezekben az ügyekben szerinte a nyilvános tisztázás elmaradt.
PR-menedzselt pálya és „nem-politikus” önkép: Bajnai nagy átmeneteit (politika → üzlet → politika) alacsony zajjal tette meg. Még miniszterelnökként is tagadta a „hivatásos politikus” szerepet, távozása után pedig alapítványi és civil keretben folytatta tevékenységét, formális elszámoltathatóság nélkül.
Összkép:
A cikk Bajnait olyan technokratának álcázott politikai-gazdasági szereplőként ábrázolja, akinek karrierje és vagyona az állami döntésekhez, privatizációhoz és politikai kapcsolatokhoz kötődik. A szerző szerint az „álca” lényege, hogy mindezt szakértői, párton kívüli imázzsal sikerült elfednie, miközben ténylegesen az elit hatalmi körforgásának része volt.
Delicious-Panic-9132 on
Van amúgy annyira negatív személy, aki ha a Tisza „mellé állna“, akkor valaki emiatt átszavazna a fideszre?
Már elnézést a kifejezésért, de azok (fidesz) kiszolgáltatott gyerekeket molesztálnak, szexuálisan zaklaznak és kihasználnak, vagy legalábbis szemet hunynak efölött, sőt kitüntetnek ‚állatokat‘ emiatt. Van ennél rosszabb?
[deleted] on
[removed]
davidgyori on
Már várom a Gyurcsány interjút..
CommissionOrganic350 on
Arról a Bajnai Gordonról beszélünk, aki 2011-ben a Fidesz és az MSZP összefogásáról beszélt a Jobbik „szélsőjobboldali“ veszélye ellen…
adambetyar2500 on
a háttérben meghúzódó Bajnai-szál?
_isnotalreadytaken_ on
Hat izlesek es pofonok…
Level_Low6101 on
Bajnai ennyire hatalmas ember, hogy vele ijesztgetnek?
Eddig azt hittem a csávó egy szürke egér volt, akit Gyurcsány után kínjában nevezett ki az MSZP.
csotanyjoe on
A Bajnai az új Gyurcsány. Francnak kellett most ennek előbújni a libabarlangból.
Mateos77 on
Bajnaival is van baj, de a XXI. században még mindig ő volt a legértelmesebb miniszterelnök itthon.
M0rxxy on
Akkor így áll össze a libás gordon meg a ludas matyi
Leave A Reply
Du musst angemeldet sein, um einen Kommentar abzugeben.
15 Kommentare
Erzsi néni: „A Fideszre szavazok… “
Jómagam: „De hát ezek lopnak, drogoznak és gyerekeket basznak… A KDNP egy maszlag, hírből nem ismerik Istent.“
Erzsi néni: „Már rá szavazok. Nem kell jobban rábeszélned.“
https://preview.redd.it/q0kbjlm1n3bg1.jpeg?width=600&format=pjpg&auto=webp&s=6fefb62b85c99f0a840ba0211120042d6c57cb95
BG a a rendszervaltas utani legjobb miniszterelnok volt eddig..
Külön posztot szerintem nem ér, de egy kommentnek jó lesz.
Kép forrása:
[https://teletext.hu/](https://teletext.hu/)
https://preview.redd.it/b1e1ib1jm3bg1.png?width=520&format=png&auto=webp&s=942cabb144f60021ee2084a1926967ffc547aeff
rá szavazok
https://atlatszo.hu/kozpenz/2012/10/15/kis-oligarchatarozo-bajnai-gordon/