Manapság divat az erdélyiek idealizálása a közvéleményben, pedig a már a magyar időkben is egy rendkívül zárkózott, az új információkra és technológiákra csak nagyon korlátozottan nyitott közösség volt – főleg a székelyek. Ennek következményeként a közművelődés szintje és a gazdasági fejlettsége a magyar nyelvű régiók közül itt volt a legalacsonyabb. Ezek a vonások azóta sem nagyon változhattak.
Numerous-Smile9645 on
Szégyen!
Az erdélyi magyaroknak is meg lenne a lehetőségük tájékozódni. Legalábbis az 50 alatti korosztálynak. És sokan nem teszik. 🙁 Tapasztalat.
Esti_a_Bestia on
Szinte látom magam előtt az erdélyi magyarokat, amint “erősebb nemzetállamokért” tüntetnek, majd megjelennek a szintén erős nemzetállamot kívánó Nagyrománia Párt aktivistái…
Soggy-Jackfruit-4311 on
Miert is szeretnek a nyugatot amikor hallgatjak a nagy nyugati eszmeket mint egyenloseg szabadsag meg mindenfele jogok, aztan hozzajuk ezek mar nem jutnak el csak a roman elnyomas meg jogfosztas. Nehez igy szeretni a nyugatot nekik az biztos.
Kitchen_getneck on
Gratula a fidesz szavazóinak. Aktívan hozzájárultak a határon túli magyarok szellemi kútmérgezéséhez.
justanothersame on
“az erdélyi magyarok számára a Fidesz és Orbán Viktor politikája irányadó”
csak egy javaslat. mi lenne, ha az egész fideszt orbán viktorral együtt átvinnék magukhoz? ők is jól járnának és mi is. win-win
Lunus_Atticus on
En nem ertem honnan szeditek ezeket a statisztikakat de vicces erdelyikent ezeket a teves infokat latni. Senki se orosz parti innen kiveve az AUR es Sosoaca faszom idegbeteg tamogatoi. Magyart beszelo oroszparti ro-exit es nato utalo embert nem lattam. Ez faszsag es nem igaz. Az teny h a szekely nep jo resze tonkre van csabitva orban penzetol de mar az se tart sokat mert a fiatalok ugye hasznaljak a netet s ertik a helyzetet. Either way, stop spreading missinformation.
Ryzo_90 on
Szóval a román szélsőjobb nyugatellenesebb és oroszpártibb mint a román szélsőjobb? /s
RushProper8119 on
térjünk erre vissza, majd ha elapadnak a magyarországi támogatások
tumi22 on
Ehhez képest fél erdély nyugat európában dolgozik..😂🤡
hw2011_vienna on
de ezert maguk az erdelyi magyarok is felelosek. nekik egyebkent ez ellenallas az egyes retegeiben sokkal atlantistabb roman tobbseggel szemben is. megerdemlik.
15 Comments
Ez már akkor nyilvánvaló volt, amikor a röfi emlékezetes tusnádfürdői kevertfajú beszéde után nem hányták telibe a placcot.
https://preview.redd.it/cl965gympdzc1.jpeg?width=600&format=pjpg&auto=webp&s=c826a760f329799f5c7a6a49ba395e4100d839d2
Erdélyiek nagyrésze egyszerűen hülye
Jó helyen vannak ott. Köszönjük a figyelmet.