Der Magvető-Verleger berichtete auf Facebook, dass László Krasznahorkai von der griechischen Literaturzeitung den wichtigsten Satz des Jahres erhalten habe. Der preisgekrönte und eher sanfte Satz stammt aus dem Satanican von 1985, wurde also nicht erst vor kurzem von Krasznahorkai geschrieben, sondern in diesem Jahr erschien die griechische Übersetzung des Romans (angefertigt von Ioanna Avramidou), sodass die griechische Zeitung nun über dieses wirklich beeindruckende Vokabular erstaunt war:

    "Traurig betrachtete er den unheilvollen Himmel, die ausgebrannten Reste des heuschreckenartigen Sommers, und plötzlich sah er durch dieselbe Akazie den Frühling, den Sommer, den Herbst und den Winter, als hätte er gespürt, dass Er in der bewegungslosen Sphäre der Ewigkeit die ganze Zeit über einen Wahnsinn in eine Notwendigkeit verfälschte … und sah sich selbst auf dem Holzkreuz der Wiege und im Sarg, wie er in Folter gehüllt war, um ihn schließlich, ohne Rang und Ehren, zu versetzen in die Hände der toten Wäscher, ein trockenes, hüpfendes Urteil, die zerzauste Haut, er wird sich auf eine Party mit den schon längst ausgespielten falschen Karten einlassen, und an deren Ende ihm seine letzte Waffe entzogen wird, hoffend, dass er einmal nach Hause zurückkehren wird."



    https://v.redd.it/f4l39vwul5uf1

    Von Potential_World_2421

    Share.

    7 Kommentare

    1. Colin_Robinson_Jr on

      az örökkévalóság mozdulatlan gömbjében bohóckodik az idő egésze

    2. Colin_Robinson_Jr on

      Hehe, a vége jó volt nagyon, amikor Friderikusz bölcsen megállapítja, hogy „jó, ha az első mondat erős egy könyvben“ és erre László, „azért nem baj, ha a második is“ 😀

    3. Darth_Frenchfries on

      Teljesen a jóhiszeműség szellemében szeretném a véleményemben kifejezni, hogy számomra az ehhez hasonló alkotások/megnyílvánulások (legyen az irodalom, zene stb.) már-már a művészet radikalizálásának tűnnek, amit személyesen az ízlésemből fakadóan nem is tudok igazán rajongani érte.

      Az oldalhossznyi barokk körmondatok amik tele vannak tűzdelve rengeteg szimbólummal, metaforával, allegóriával es még miegymással, nekem az érzések túlanalizálását, valamint mesterséges módon történő megközelítését adja át benyomásként, amivel kontraproduktív módon veszíti el az értékét az én szememben. Sose szerettem az ilyesfajta megközelítését az olyasfajta nyers, ősi, ösztönszerű egyéni tapasztalásoknak amiktől érezzük hogy élünk és itt vagyunk ebben a világban, ebben a billanatban (legyen az vers, művészfilm, absztrakt festmények stb.)

      Viszont az, hogy nem szeretem, nem egyenlő azzal, hogy nem értékelem. Csak én pont úgy lettem összerakva hogy ez nekem nem jön így át. Azonban fel tudom fogni, hogy mi módon akarná átadni a szerző/alkotó/művész az alkotásán keresztül azt a bizonyos valamit, ami miatt eleve a megalkotója lett a művének. Csak nekem nem jön be. Ahol az első gondolataim között kell lennie a bizonyos „Mire gondolhatott a költő?“ kérdésnek, az nekem sajnos nem adja át, úgy érzem túl lett bonyolítva. De valaki nem így gondolja és ezzel semmi baj nincs. Mások vagyunk, máshogy tapasztaljuk a világot. Krasznahorkai úrnak is csak gratulálni lehet e téren.

      Azzal, hogy mi, mint emberek fel tudjuk használni a tudatunkat arra, hogy különböző információcsatornákon keresztül, különböző perspektívákból interpretálva próbáljuk az érzelmeinket, és saját világunkat bemutatni/megörökíteni magunknak és másoknak szerintem egy gyönyörű dolog, és a lehető legtöbb módon teret kell adni neki. Számomra ez a művészet és az élet értelme.

      Szóval szerintem teljesen valid, ha valaki szerint ez túlcsicsázott, valaki szerint meg irodalmi Nobel-díjat érdemel. Csak utána ne ad hominem támadásokkal próbáljunk már érvelni ellene lécci.

    Leave A Reply