KDNP-sből zsidó vallásos. Máris jobban érzem magam.
Ok_Rough547 on
Szabó Mártonnál biztos sokan elmennek a szomszédos Mekibe kakilni majd.
PracticeCharming164 on
Csoki felszólalása számomra erősen visszás
elilyen on
hiányzik Noárka a táncival…….
Glittering-Weird-530 on
pAnNóNiA éS hUnNiA🤡
everythingblanka on
Rendben rendben
Leszek az ügyeletes „sohasemminemjó“
De soha nem értettem, hogy miért jó, ha van 5+ felszólaló.
Mármint már az első 3 is ugyanazt mondja el és nem lelkisíti az embereket az, ha végig kell állniuk másfél órát, amiben mindenki a szokásos paneleket tolja.
Igazából én csak meg akarom érteni azt, hogy mi a célja ennek, mert azt tapasztalom, hogy a tüntetésekre már csak ugyanaz az x ember jár el ( ami nem feltétlen probléma).
Célszerűbbnek gondolnám azt, ha pl az ingába valós problémákról is beszélnének. Tök jó, hogy vannak kulturális programok, de szívesen látnék egy olyan műsort, amiben pl a menstruációs szegénységről beszélnek, a szociálisháló nem létezéséről stb stb.
Persze nem vagyok se szakértő, se semmi, csak engem is konkrét ügyek fognak meg és nem az, hogy meghallgatom 100x, hogy Orbán Viktor mit mondott xd
Rubby-Dub-28 on
gyerekek ez egy vicc? egy paródia? mondjàtok, hogy csak trollposzt a puzsértól. ráadásul chatgpt-vel van megíratva
Litkain meglepődtem. Radics, Csoki, Lukácsi Kati nekem elég visszás. Nem tudok ott lenni. Én csak annyit kérek hogy ilyen zenés blokkok rohadtul ne legyenek ha fel vagyunk baszódva az ország állapota miatt
LidocainMan on
En evek ota mondom h a Puzser gecibuta, de asszem lassan kezdi bebizonyitani magarol mindenkinek.
HugeRipeAvocado on
csoki mondjuk ehelyett el is húzhatna a picsába
Fluid_Jellyfish9620 on
Megbekeles azokkal, akik nem akarnak megbekelni, mert csak a konfliktus tartja oket felszinen? Hat sok szerencset.
stemlermeister on
Uhh, a czutor… Hát nem találtatok jobbat?
SuddenMud4987 on
Pont ellenkezőleg. Megint meg lesz hirdetve, hogy eléga tüntikézésből és végre komoly tettekre van szükség. Aztán megint az lesz mint múltkor, pont ugyanolyan gagyi tüntikézés volt, pocsék szónokokkal, majomkodó szójátékokkal, kecskerímekkel bohóckodva, meg közhelyes, unalmas semmitmondással. Még Puzsér is szar volt, attól még közhelyeklet mond, hogy azokat szokás szerint ordítva mondja.
Megint jönnek a bugyuta szójátékok és kecsklerímek és a közhelyes semmitmondás ordítva. Most erre már nem megyek ki.
External-Software850 on
Odáig olvastam, hogy a korrupció azonos szinten van a többi K Európai országban is. 😀 😀
Idióta f@sz
RobertTalkenson on
Na, ezen már méltóztatik Mr. Neurotic elmondani, hogy gyakorlatban miről szól ez a polgári ellenállás, vagy megint balladai homályba vész, a jövő meglepetése marad?
Ok-Sand-8688 on
Robi még nem érti, hogy kb. a szarért meg a semmiért kopik a bör az ajkain…
One_Designer8959 on
Czutor Zoltán bazmeg :((((
technomark on
Puzsér kiszeretett Magyar Péterből, az erhu meg Robiból.
illpalpi on
Czutorról valamiért azt hittem fideszes, de akkor lehet félreértettem valamit
TheWalrusMann on
pAnNóNia És HuNnIa
HelonMead on
Nem ismerek más EU-s országot, ahol évente a költségvetés 8-10 százaléka menne korrupcióra, propagandára és a maffia rendszer kiépítésére.
Hol nyúltak még le 600 milliárdot a Nemzeti Bankból? Hol nyúltak le 3000 milliárdot az emberek magánnyugdíjából? Hol lett az összes kormánypárti parlamenti képviselő milliárdos? Hol lett még a miniszterelnök veje és gyerekkori barátja az ország két leggazdagabb embere egy évtized alatt? Hol épüít még saját kastély tízmilliárdokért? Hol kap a miniszterelnök ideológusa 500 milliárdos alapítványt? Hol költenek ennyit állami propagandára?
„Hunnia és Pannónia“, „önmaguk mínusz egyes szorzata“. Az elnevezések is manírosak, de ez max néhány százezer ember, akik e szerint definiálják magukat, jórészt az uszító propaganda miatt. Hangosak, de nem ők az ország.
Számomra ez így általánosítás, összemosás, ferdítés. A kormánypropaganda hasonlót csinál, csak primitív, kevésbé intellektuálisnak tűnő gondolatokba csomagolva.
Puzsér nyár óta olyan, mintha ihletet vesztett volna és kétségbeesetten próbálna valami újat, nagyot mondani, de ezek inkább csak üres szólamok.
Horváth Oszi mostanában messze jobban látja és interpretálja a helyzetet.
turosbukta122 on
Jajj csokit elengedhetnék már
kmate1357 on
16 felszólaló, omfg… 3 napi hideg élelmet vigyen magával aki kimegy.
No-Spread3780 on
Hogyan lehet megbékélni úgy mégis amikor az egyik oldal vezére szerint a másik oldal eltaposandó poloska?
Csoki ennek jegyében állt be egy párthoz amúgy? Mármint hogy megbékélés miatt?
Puzsért mindig utáltam egy káros mérgező undorító alak
Ezért nagyon sok mínuszt fogok kapni de basszus vérlázito undorító dolgokat mondott nem egyszer nem kétszer az abortusz a nőkkel szembeni zaklatás erőszak kapcsán , amikor kitalálta hogy polgármester lesz szép nagyokat hazudozott.
De fog még amúgy Puzsér a Tisza ellen is kampányolni mire április lesz….
elilyen on
egyébként meg… békéljen meg a fideszesekkel a k. anyjuk… 15 éve pusztítják az országot, minek vállaljak velük sorsközösséget, hogy szétbasztak MINDENT, ami ebben az országban van? szenvedjen az összes, mert ők tehetnek róla, meg a gazdáik…. nem én…..
ez egy öngól puzsér. polgárosodni akarsz Mo.-n, mikor nincsen középosztály? xD vicc baszdmeg.
Rossart on
Imádom, hogy Puzsér megfejti hogy a magyarok legnagyobb baja literálisan az ami feszíti az összes nyugati demokráciát is… A társadalom végletekig való politikai megosztottsága a meggyőzés lehetősége nélkül.
Welcome to the 21. század. Biztos az n+1. tünti fogja ezt megoldani 🙂
Complex-Ask-3436 on
én nem akarok megbékélni velük, de nektek sok sikert!
ez a korrupció mértéke azonos kijelentés milyen statisztikával van alátámasztva??
zombimester1729 on
„a korrupció mértéke nagyjából hasonló“
Én nem tudom a Puzsér mennyire nézett utánna ennek a kijelentésnek, de gyanítom máshol nem az éppen regnáló miniszterelnök összes rokona, vízvezeték szerelő barátja az ország leggazdagabb billiárdosai, akik vagyona az államháztartás nagy százalékával nő évente.
Aranyosi, eh, rasszista poénok, Orbánra, meg a romákra, vele akar megbékélni?
TheNightManager_89 on
Lehet mondani, hogy „Na, te is jól megbékéltél bazdmeg“ de én Csokit offolnám a faszba
itmustbeconteo on
Lukácsi Kati.
Jajj.
PuzzleheadedHat346 on
Magyarorszag nem a korrupcio miatt sikertelen… Eddig olvastam. Hogy lehet ilyen faszsagot leirni? Amugy kimegyek persze, mert fontos a megbekeles tema.
Dehogynem a korrupcio miatt sikertelen. Ott van a korrupcio bearazva az inflacioban, a szegenysegben az elszallo lakasarakban, a kulfoldre ki nem juto KKV-kban vagy eppen a kialakulo ujfeudalizmusban.
Leave A Reply
Du musst angemeldet sein, um einen Kommentar abzugeben.
37 Kommentare
a kOrRupCio MerTekE nAGyjAbOl aZonOs
KDNP-sből zsidó vallásos. Máris jobban érzem magam.
Szabó Mártonnál biztos sokan elmennek a szomszédos Mekibe kakilni majd.
Csoki felszólalása számomra erősen visszás
hiányzik Noárka a táncival…….
pAnNóNiA éS hUnNiA🤡
Rendben rendben
Leszek az ügyeletes „sohasemminemjó“
De soha nem értettem, hogy miért jó, ha van 5+ felszólaló.
Mármint már az első 3 is ugyanazt mondja el és nem lelkisíti az embereket az, ha végig kell állniuk másfél órát, amiben mindenki a szokásos paneleket tolja.
Igazából én csak meg akarom érteni azt, hogy mi a célja ennek, mert azt tapasztalom, hogy a tüntetésekre már csak ugyanaz az x ember jár el ( ami nem feltétlen probléma).
Célszerűbbnek gondolnám azt, ha pl az ingába valós problémákról is beszélnének. Tök jó, hogy vannak kulturális programok, de szívesen látnék egy olyan műsort, amiben pl a menstruációs szegénységről beszélnek, a szociálisháló nem létezéséről stb stb.
Persze nem vagyok se szakértő, se semmi, csak engem is konkrét ügyek fognak meg és nem az, hogy meghallgatom 100x, hogy Orbán Viktor mit mondott xd
gyerekek ez egy vicc? egy paródia? mondjàtok, hogy csak trollposzt a puzsértól. ráadásul chatgpt-vel van megíratva
nevetek nagyon 🤣
https://preview.redd.it/0l0fay055gsf1.jpeg?width=1179&format=pjpg&auto=webp&s=0caa018bdb4b4b7cbfcc3395eb1090f3da22d548
Litkain meglepődtem. Radics, Csoki, Lukácsi Kati nekem elég visszás. Nem tudok ott lenni. Én csak annyit kérek hogy ilyen zenés blokkok rohadtul ne legyenek ha fel vagyunk baszódva az ország állapota miatt
En evek ota mondom h a Puzser gecibuta, de asszem lassan kezdi bebizonyitani magarol mindenkinek.
csoki mondjuk ehelyett el is húzhatna a picsába
Megbekeles azokkal, akik nem akarnak megbekelni, mert csak a konfliktus tartja oket felszinen? Hat sok szerencset.
Uhh, a czutor… Hát nem találtatok jobbat?
Pont ellenkezőleg. Megint meg lesz hirdetve, hogy eléga tüntikézésből és végre komoly tettekre van szükség. Aztán megint az lesz mint múltkor, pont ugyanolyan gagyi tüntikézés volt, pocsék szónokokkal, majomkodó szójátékokkal, kecskerímekkel bohóckodva, meg közhelyes, unalmas semmitmondással. Még Puzsér is szar volt, attól még közhelyeklet mond, hogy azokat szokás szerint ordítva mondja.
Megint jönnek a bugyuta szójátékok és kecsklerímek és a közhelyes semmitmondás ordítva. Most erre már nem megyek ki.
Odáig olvastam, hogy a korrupció azonos szinten van a többi K Európai országban is. 😀 😀
Idióta f@sz
Na, ezen már méltóztatik Mr. Neurotic elmondani, hogy gyakorlatban miről szól ez a polgári ellenállás, vagy megint balladai homályba vész, a jövő meglepetése marad?
Robi még nem érti, hogy kb. a szarért meg a semmiért kopik a bör az ajkain…
Czutor Zoltán bazmeg :((((
Puzsér kiszeretett Magyar Péterből, az erhu meg Robiból.
Czutorról valamiért azt hittem fideszes, de akkor lehet félreértettem valamit
pAnNóNia És HuNnIa
Nem ismerek más EU-s országot, ahol évente a költségvetés 8-10 százaléka menne korrupcióra, propagandára és a maffia rendszer kiépítésére.
Hol nyúltak még le 600 milliárdot a Nemzeti Bankból? Hol nyúltak le 3000 milliárdot az emberek magánnyugdíjából? Hol lett az összes kormánypárti parlamenti képviselő milliárdos? Hol lett még a miniszterelnök veje és gyerekkori barátja az ország két leggazdagabb embere egy évtized alatt? Hol épüít még saját kastély tízmilliárdokért? Hol kap a miniszterelnök ideológusa 500 milliárdos alapítványt? Hol költenek ennyit állami propagandára?
„Hunnia és Pannónia“, „önmaguk mínusz egyes szorzata“. Az elnevezések is manírosak, de ez max néhány százezer ember, akik e szerint definiálják magukat, jórészt az uszító propaganda miatt. Hangosak, de nem ők az ország.
Számomra ez így általánosítás, összemosás, ferdítés. A kormánypropaganda hasonlót csinál, csak primitív, kevésbé intellektuálisnak tűnő gondolatokba csomagolva.
Puzsér nyár óta olyan, mintha ihletet vesztett volna és kétségbeesetten próbálna valami újat, nagyot mondani, de ezek inkább csak üres szólamok.
Horváth Oszi mostanában messze jobban látja és interpretálja a helyzetet.
Jajj csokit elengedhetnék már
16 felszólaló, omfg… 3 napi hideg élelmet vigyen magával aki kimegy.
Hogyan lehet megbékélni úgy mégis amikor az egyik oldal vezére szerint a másik oldal eltaposandó poloska?
Csoki ennek jegyében állt be egy párthoz amúgy? Mármint hogy megbékélés miatt?
Puzsért mindig utáltam egy káros mérgező undorító alak
Ezért nagyon sok mínuszt fogok kapni de basszus vérlázito undorító dolgokat mondott nem egyszer nem kétszer az abortusz a nőkkel szembeni zaklatás erőszak kapcsán , amikor kitalálta hogy polgármester lesz szép nagyokat hazudozott.
De fog még amúgy Puzsér a Tisza ellen is kampányolni mire április lesz….
egyébként meg… békéljen meg a fideszesekkel a k. anyjuk… 15 éve pusztítják az országot, minek vállaljak velük sorsközösséget, hogy szétbasztak MINDENT, ami ebben az országban van? szenvedjen az összes, mert ők tehetnek róla, meg a gazdáik…. nem én…..
ez egy öngól puzsér. polgárosodni akarsz Mo.-n, mikor nincsen középosztály? xD vicc baszdmeg.
Imádom, hogy Puzsér megfejti hogy a magyarok legnagyobb baja literálisan az ami feszíti az összes nyugati demokráciát is… A társadalom végletekig való politikai megosztottsága a meggyőzés lehetősége nélkül.
Welcome to the 21. század. Biztos az n+1. tünti fogja ezt megoldani 🙂
én nem akarok megbékélni velük, de nektek sok sikert!
ez a korrupció mértéke azonos kijelentés milyen statisztikával van alátámasztva??
„a korrupció mértéke nagyjából hasonló“
Én nem tudom a Puzsér mennyire nézett utánna ennek a kijelentésnek, de gyanítom máshol nem az éppen regnáló miniszterelnök összes rokona, vízvezeték szerelő barátja az ország leggazdagabb billiárdosai, akik vagyona az államháztartás nagy százalékával nő évente.
Egy felbújtott gyûlölködô törzs van.
https://preview.redd.it/flr64ps7cgsf1.png?width=186&format=png&auto=webp&s=bc35d89ed1edcb4a1d83c19105a57825916826b7