Share.

    12 Kommentare

    1. Opening-Border-6313 on

      Hűha! :)) Ezt mentem. Jövőre meglátjuk hogy próféta lett-e

    2. **Aki nem próféta, az annyit is puzsér.**

      (Na, mára bezárom a netet.)

    3. Össze tudja valaki foglalni? Biztos nem hallgatok meg 2 perc Puzsért, az egy évre elég. 😀

    4. Még talán az EP választás után kíváncsiságból belenézegettem a 22-es választás utáni Partizán streamekbe, és ott is nagyon szépen körülírták, hogy egy rendszerből kivált ember tudná csak leváltani a Fideszt. Ezt megmondani már 2020-ban nem rossz Robitól, ilyet akkor mondott az ember, ha látta, mennyire lehetetlen az akkori szétszórt ellenzékkel választást nyerni és valami újban bízik (talán emiatt értem, mikor Messiásnak nevezik a fideszesek 🙂 ). Na majd áprilisban kiderül ez mennyire igaz.

    5. Puzsér amennyit beszél, valószínűleg már minden verziót mondott, ez pont betalált. Ő állította azt is, hogy az ember már annyi mindenre verte ki, hogy kevés olyan tárgyat tudsz mondani amire nem.

    6. Puzsér egyszer volt igazán próféta, amikor az őszödi beszéd után rögtön bemondta, hogy ez a fidesznek 4(?) kétharmadot hoz majd. Ijesztő, hogy az mennyire bejött.

    7. RedditPeterPal on

      Puzsér nem próféta szimplán csak tisztában van a történelmi mintázatokkal és közelebb áll a tűzhöz ezért több belső információ jut el hozzá. Donald Trumpnál is ugyanez volt a helyzet demokratából lett far-right már a 10-es években lezajlott ez a folyamat Amerikában. Már pedig ami a nagyhatalmaknál végbemegy az többnyire a kisebb államoknál is megjelenik.

      2006-ban Gyurcsány is attól lett felbátorodva, hogy már évekkel előtte USA teljesen hamis indokokkal támadta meg Irakot.

      De egyébként ha jobban megnézzük a magyar politikai hadszínteret szinte csak kereszténydemokrata jobboldali pártok működnek, az már eleve nem egy demokratikus felállás, hogy ledarálták a baloldalt. Illetve sokan akik balosoknak vallották magukat azok valójában balliberálisként működtek.

      Azt is látni kell, hogy a médiahadszíntéren bár lehet, hogy hatalmas csatározás van a liberálisok és a jobboldaliak között valójában a woke és a far-right egymást kiegészítő érdekkörökként működnek. Az intézkedések jól mutatják, hogy a tömeghergelés dacára rengeteg konszenzus van a két oldal között. Tulajdonképpen a jobboldali narratívák is identitáspolitikai állásfoglalásokra épülnek.

      Idehaza is csak látszólag változott a helyzet. Valójában ugyanaz a mantra megy most is, mint az elmúlt 16 évben csak most több botrány kerül felszínre, több ember van a busz alá lökve, de ellenzéki oldalnak továbbra is ugyanaz a mondása “ ezek lopnak“, a másik oldal meg “ megvédjük a magyar érdekeket“ ami egyenlő az elit érdekeivel“ . Az iskola, a média, a könyvesboltok vagyis a kultúra minden szférája, az egészségügy teljesen meg lett szállva szóval…a rendszernek még viszonylag jó is MP megjelenése, mert így van hová csatornázni az elégedetlen energiákat. De igazi balhé majd akkor lesz, amikor Orbán Ráhelék generációjának kell vezetniük az országot, de az már nem fog menni, mert semmit sem önerőből, saját képességeiknek köszönhetően szereztek, hanem mindent örököltek és ez már látszódik is azon a generáción, hogy politikai-gazdasági-retorikai képességekben jóval elmaradnak az elődeiktől.

      Ugyanez ment végbe a baloldalnál. Túl sokáig voltak hatalmon, a fiatal generációknak már semmiért sem kellett megküzdeniük. Egy ponton túl már csak az uralt intézmények és média tudák hatalmon tartani őket, no meg a populista gesztusok, aztán már a saját belső körük is darabokra szakadt.

    Leave A Reply