errol a Tanu c. film jut eszembe, elnezest Virag elvtars, ez az itelet.. /s
Recent_Worldliness62 on
Köszönöm Gulyás Balázsnak, hogy feltette a kérdést! 🙂
NervousDig953 on
Hát ez alapján kicsit elhamarkodott volt sokaknak az a kirohanása, ami a napokban itt történt ezügyben nem? Úgy érzem túl erős a fidesz ptsd sokakban, mindenkinek le kellene nyugodnia egy picit 😅
TitokzatosEllenallo3 on
Akkor idézek Kármán András posztjából:
„Alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban. Kinevezése után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla lesz, aki a kormányváltás óta már gyakorolta az elnöki jogkört. A NAV adószakmai elnökhelyettesének pedig Czöndör Szabolcsot javaslom.“
Értem én, hogy kármenteni kell, csak füllenteni nem kéne, szó sem volt átmeneti jellegről meg nyilvános pályázatról. Éppenséggel a fenti mondatból az derül ki, hogy a hölgy eddig is gyakorolta az elnöki jogkört, most pedig ténylegesen ki is nevezik.
Used_Tale9203 on
Szuper, így is kell! Az a fura, hogy eddig nem így volt…
Norodia on
korrekt, de akkor miért nem lehetett úgy megtenni a bejelentést, mint a közmédiánál tették, hogy ideiglenes, azaz mb.főigazgató lesz csak? mindegy is, örülök h lesz pályázat.
isawtheyeti on
Hadd kérdezzen csak az újságíró. Ez a dolga, köszönjük.
Own_Hope_3377 on
Nah de már menni kellett a Fidesz 2.0 meg sírás napokig…
r0b404 on
Örülök, hogy a Tiszára lehet hatni társadalmi szinten, ha elegen felemeljük a hangunkat. Felőlem előadhatja MP, hogy igazából sosem akarták kinevezni, pedig Kármán posztja nyílvánvaló volt. Legalább a végén tényleg meghallgatják a kritikákat is és el is fogadják úgy tűnik.
JarodRuss on
…kármentés lvl.10…
Kármánt meg tegyék helyre, nem ez az első eset, hogy össze-vissza beszélt/posztolgatott..
Intelligent-Cow-817 on
A korrekciónak örülök, a mindenkit is kioktató kamukázásnak kevésbé.
Május 13-tól Tamásné vezeti a NAV-ot, ha csak egy-két hónapra kéne operatív vezető, akkor ő már eddig is ezt csinálta, nem kellett ehhez kinevezni.
Kármán se írta a bejelentésekor, hogy átmeneti a kinevezés (a szerencsejáték zrt-nél például ezt megtette), sőt, kimondottan távlati célokat ecsetelt.
A hitelességi kreditet ilyenekkel hamar el lehet játszani, nem javasolnám ezt a stílt erőltetni. El lehet mondani, hogy „igen, meghallottuk és megfontoltuk a kritikákat, és ennek alapján korrigáltunk.“ Senki nem fogja ettől kevesebbnek vagy gyengébbnek tartani a kormányt. Sőt…
AzureMate on
Nekem ez a „magyarázom a bizonyítványt, de oké, igazatok van“ kategória. Egyszerűbb lett volna egy sima beismerés 😀
RecognitionLivid6472 on
Milyen durr bele dolgokat csinäl otthon?
Key-Location1376 on
Gyenge mosoda…de legalább meglépik a korrekciót!
Working_Dot7998 on
Jéé,hibáztak, kritizáltunk, MP hisztizett egyet, rászóltunk, hogy higgadjon le és aztán megint korrigáltak. Ez azért így megnyugtató. Nézd Vitya, ezt hívják úgy hogy demokrácia, nem a ti hibrid rezsimeteket.
Egyre egyértelműbb,hogy MP a redditet is figyelembe veszi xd
Lassan a negyedik hatalmi ág leszünk.
TheNotSoGrim on
Na, köszönöm szépen a korrekciót, akkor ha ez így lesz akkor a jövőben megbocsájtok. De egyetértek az előttem szólókkal, ez inkább utána megmagyarázás mint a valós, eredeti szituáció leírása, szerintem.
Lehet kérni türelmet emberektől, de tudniuk kell, hogy pengeélen táncolnak ilyen emberekkel parolázva. Előzékenynek kell lenniük, hogy az emberek ne gyanakodjanak. Annak örülök viszont, hogy hangot tudtunk adni a nemtetszésünknek és lett rá normális válasz.
drillmast3r on
Grat. a kerdezonek!
Toomer01 on
„Legkevésbé tűntek fertőzöttnek“?
Ennyire szar a helyzet a választanivalóból?
Working_Dot7998 on
MP lenyomott egy six sevent xd

ErnestoPresso on
Nekem fura hogy az újságírókat (444, hvg) kritizálja. Nem volt szó arról hogy 1-2 hónapig van ott, és az újságíróknak pont az a dolga egy működő demokráciában hogy ezt felhozza és kritizálja az államot.
„Sajtó persze ebben partner… rögtön pörgetik a dolgokat“. Persze, jó is ez, remélem felhozzák mindig a fontos dolgokat és emiatt sajtótájékoztatón elmagyarázzák mi történik.
Edit:
A kinevezését nézve nem tűnik úgy hogy 1-2 hónapra szólt, és eléggé /pöcs/ módon is reagált nemrég MP a 444 cikkre. Ha most igazat mondanak, akkor még kell fejleszteni a kommunikáción.
Abject_Carpenter2197 on
Normális hangnemben is elmondhatta volna. Bármikor, amikor jogos kriitika éri a kormány döntéseit, nem bírja ki, hogy ne gúnyolódjon meg anyázzon. A „The Man“ most már visszavehetne az arcból. Ő a legnagyobb faszagyerek, tudjuk, de most már miniszterelnök.
milenneha_ on
Alapvetoen pesszimistan allok a politikahoz, mert en azt gondolom, hogy aki politikusnak megy, az az esetek 90%-aban ket dolog miatt teszi: anyagilag jol jarni es sajat kort helyzetbe hozni. Emiatt en fenntartasokkal kezelem, hogy a Tisza mit es miert tesz, de szerintem az alabbi 3 egyike all fenn.
1. Tiszta lelkuek, valoban jot akarnak, de kapkodnak, mellemennek dolgok, de korrigalnak, hallgatnak a nep hangjara
2. Mar elindult az uj politikai es fokepp gazdasagi elit kiepitese (ujrahasznositas mellett adott esetben, barmiert is cserebe). A neccesebbeket igyekeznek elsunnyogni, ha felbolydulast okoz, korrigalnak, tesztelik, meddig nyujtozkodhatnak
3. Trukk az osszes ilyen kinevezes vagy arra tett kiserlet, kiprovokaljak a felbolydulast, majd megoldjak a sajat maguk altal generalt problemat, hogy elhitessek, hallgatnak a nepre, bizalmat probalnak epiteni.
pirospingvin on
És Nemcsok Dénessel mi lesz? Mi lett a vizsgálat eredménye?
Fearless_Reveal_5780 on
A lényeg a lényeg, hogy nyílt pályázat lesz, és remélem, hogy valóban lesz.
Egyetértek ezzel a lépéssel, tök felesleges a TISZA-nak ilyen banánhéjakon csúszkálnia, mikor ez nem egy olyan pozíció, amihez valami egészen extrém tudás kéne, mint pl. Nemcsok esetében, bár őt is szívesebben láttam volna tanácsadói pozícióban, de lehet, hogy volt annyira rafinált a fazon, hogy úgy nem válallta volna.
Jó, kell némi domain knowledge, de egy tapasztalt, közgazdasági ismeretekkel rendelkező illető 3-4 hónap alatt belerázódik.
kamasuka84 on
Akkor miért kellett a 444 cikke alatt hisztizni a Facebookon?
HopefulDevelopment56 on
Most megnyugodtam, de azért ezt jó lenne a jövőben ezeket előre tisztázni.
Lucky-Ad-7464 on
A nagy függetlenséggel talán meg kellene várni, míg a tisztítótüzet tápláló anyag el nem fogy. Ismerik kik voltak közülük a nagy végrehajtók, most felmutathatnának mentő körülményeket a múlt eseményeit ellensúlyozva. Sokan lehettek akiket megfélemlítettek, kényszerítettek. Rengeteg ismeretük lehet a múlttal kapcsolatban.
Tricky-Tip7503 on
Sejtettem hogy a balfasz 444reddittorok zsinnyegtek ez miatt, megint.
Equivalent_Top_125 on
Nemcsok miatt nem fognak visszakozni? ott is elég nagy volt a tiltakozás
A vizsgálatnak mi lett az eredménye? arról miért nem
beszélnek?
Wrong_Ask8917 on
Mi lesz Nemcsókkal? Még azt is jó lenne látni.
SplendidAndre on
A stílus nekem se tetszik de legalább vegre érződik a társadalmi nyomás egy kormány döntésben. Így talán mi is végre elszokunk az orbáni „hagyjátok a politikat a picsába majd apátok megoldja“ mentalitástól.
ZuluKilo on
Egy kicsivel kevesebb arroganciával mennyivel jobb lenne..
Leave A Reply
Du musst angemeldet sein, um einen Kommentar abzugeben.
33 Kommentare