>A FIDESZ republikánus. A FIatal DEmokraták Szövetsége mindig is republikánus volt.
-*Orbán Viktor Mihály holnap reggel*
Odd-Astronaut-2315 on
Több mint 20 éve nem Fiatal Demokraták Szövetsége a nevük
Edit: Sőt, már több mint 30 éve (szalad az idő baszki)
Robotmajom on
Pedokraták.
kamasuka84 on
Ráadásul az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt.
Jamestarolo on
FIttyethány DEmokratákra SZövetség. És ha ezt el kezdenék tolni egy hétig, az összes fityeszes biztosan emlékezne, hogy aj‘ már a kezdetek óta ez a nevük
atteleltpoloska on
FI – Fiatal helyett öreg
DE – Demokraták helyett kommunisták (volt erről már vita nekem jó a fasiszta is)
Sz – Szövetség helyett maffia
vahokif on
Az amerikai Democratic Partyra utal.
Responsible-Roll5255 on
Dögölne már meg ez a Pjotr gyerek
CommissionScary7175 on
DE= degeNERáltak
kanzenduster on
Mióta se nem fiatalok, se nem demokraták, a hivatalos nevük Fidesz Magyar Polgári Szövetség, ahol a Fidesz csak egy marketingszó, már nem rövidítése semminek.
Alive_Fisherman8241 on
Vén Kommunisták Gittegylete, VÉKOG
Baldur_the_german on
Mennyé’ a szobádba súlyzózni hülyegyerek! /s
Emergency_Pay6081 on
Annyira demokraták már mint amennyire fiatalok
… vag, keresztények a KDNP III/III-as korpás bajszú pedofilok
TinyCuteGorilla on
Viccelsz tesó mondd hogy viccelsz
Quirky_Gazelle6910 on
Szopokraták
Huge-Incident-94 on
Fiatalnak sem fiatalok és demokratának se demokraták. Szövetségben ugyan vannak, de csak ameddig árad a NER-be a központi költségvetés. Na, majd utána a SZ sem lesz igaz 😀
Appropriate_Box1380 on
Én értem, hogy Fidesz=rósz, de azért itt nyilván a Demokrata pártra gondolt Szijjártó (vagy akárki is kezeli az oldalt). Ez most kicsit gyengére sikeredett OP…
titus28 on
Demogorgonok
Karabars on
A VénKoMa (Vén Korrupt Maffia) is jó hangzású
brokkoli-man on
Nekem az tetszik, hogy oda kellet írni, hogy a Demokraták Trump ellenfelei, mert a poszt célközönsége számára nem lett volna egyértelmű,.
whoisrobi on
remélem van valakinek fotója, hogy kijevi csirkemellet, vagy brussels sprout-ot (kelbimbót!) eszik egy narancsos
OVazisten on
Annyira tetszik, hogy egykor körbedícsért fideszes ikonok hirtelen rohadt tehetségtelen senkikké válnak. Pjotr, ha ennyire hülye volt ez a nő, miért emelte pozícióba a fidesz annak idején?
Gec én megértettem!!! Fiatal demokraták amikor megöregednek akkor csak a testük öregszik, ezért vonzódnak még vén korukban is a gyerekekhez!!?
cotymanager on
Meg le is írja, hogy ez az amerikai pártra vonatkozik, mit nem értesz, hogy kellett volna mashogy írnia?
Nem ezért faszság amit ír, de ez speciál pont nem faszság.
petyka55 on
Hát el kellett magyarázni a proliknak hogy a demokratak azok trump ellenfelei, hat szakadok
Grand-Comparison2116 on
“Trump ellenfelei” – ezt azért muszáj volt odaírni, hogy az olvasni képes szavazóitoknak leessen, hogy fel kell háborodni…
Saiqen on
A megnevezés magyarázata kicsit más…
38 éve fiatalok voltak.
Az akkori állampárttalbszemben álltak, szabad választásokhoz ragaszkodtak, hogy lehetőségük legyen az országgyűlésbe kerülni, így demokratának számítottak.
Végülis szövetség voltak.
De első sorban azért kellett ez a név, mert a latin fides hűséget jelent. És hát az árulást (pl. eltérő véleményt kinyilvánítani) nem tűrik..
Nem. Már régen nem. Elmondták évekkel ezelőtt hogy a Fidesz azt jelenti Fidesz. Nem betűszó. És ezt halálosan komolyan mondom.
MrBpmann on
Takarodj a jó büdös kurva anyádba Te mocskos undorító buzi geci!!!
Elnézést kérek a melegektől,hogy buziztam.
P166MMX on
Péternek valaki elmondja majd egyszer, hogy az LNG-nél nem olcsóbb az orosz gáz?
Vagy azt, hogy Trump jelenleg ugyanezeket az amerikai vállalatokat próbálja meg erőből helyzetbe hozni?
hgaben90 on
Se „FI“
Se „DE“
Maradt az „SZ“. De az egyre terebélyesebb és gusztustalanabb.
Leave A Reply
Du musst angemeldet sein, um einen Kommentar abzugeben.
44 Kommentare
Ők a rendes demokraták, nem a libsi demokraták, jó? Újradefiniálták magukat.
Ők békedemokraták.
skill issues
https://preview.redd.it/5w61g9xxdbfg1.jpeg?width=680&format=pjpg&auto=webp&s=7ed26f468e52442d9ee41e52211a60587d4e583d
Nyet
>A FIDESZ republikánus. A FIatal DEmokraták Szövetsége mindig is republikánus volt.
-*Orbán Viktor Mihály holnap reggel*
Több mint 20 éve nem Fiatal Demokraták Szövetsége a nevük
Edit: Sőt, már több mint 30 éve (szalad az idő baszki)
Pedokraták.
Ráadásul az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt.
FIttyethány DEmokratákra SZövetség. És ha ezt el kezdenék tolni egy hétig, az összes fityeszes biztosan emlékezne, hogy aj‘ már a kezdetek óta ez a nevük
FI – Fiatal helyett öreg
DE – Demokraták helyett kommunisták (volt erről már vita nekem jó a fasiszta is)
Sz – Szövetség helyett maffia
Az amerikai Democratic Partyra utal.
Dögölne már meg ez a Pjotr gyerek
DE= degeNERáltak
Mióta se nem fiatalok, se nem demokraták, a hivatalos nevük Fidesz Magyar Polgári Szövetség, ahol a Fidesz csak egy marketingszó, már nem rövidítése semminek.
Vén Kommunisták Gittegylete, VÉKOG
Mennyé’ a szobádba súlyzózni hülyegyerek! /s
Annyira demokraták már mint amennyire fiatalok
… vag, keresztények a KDNP III/III-as korpás bajszú pedofilok
Viccelsz tesó mondd hogy viccelsz
Szopokraták
Fiatalnak sem fiatalok és demokratának se demokraták. Szövetségben ugyan vannak, de csak ameddig árad a NER-be a központi költségvetés. Na, majd utána a SZ sem lesz igaz 😀
Én értem, hogy Fidesz=rósz, de azért itt nyilván a Demokrata pártra gondolt Szijjártó (vagy akárki is kezeli az oldalt). Ez most kicsit gyengére sikeredett OP…
Demogorgonok
A VénKoMa (Vén Korrupt Maffia) is jó hangzású
Nekem az tetszik, hogy oda kellet írni, hogy a Demokraták Trump ellenfelei, mert a poszt célközönsége számára nem lett volna egyértelmű,.
remélem van valakinek fotója, hogy kijevi csirkemellet, vagy brussels sprout-ot (kelbimbót!) eszik egy narancsos
Annyira tetszik, hogy egykor körbedícsért fideszes ikonok hirtelen rohadt tehetségtelen senkikké válnak. Pjotr, ha ennyire hülye volt ez a nő, miért emelte pozícióba a fidesz annak idején?
Szánalmas ez a moszkovita alak
https://preview.redd.it/qjs9u2szubfg1.jpeg?width=1500&format=pjpg&auto=webp&s=ad67cc25c5eb6745bf32f231b98bbcccde9cda94
…ha ennyire szar akkor miért is volt a kormányban, Pjotr?
Mi az, hogy az elítélendő, ha valaki azért „lobbizik“, hogy nyugaton ne oroszországból vegyék a gázt? Miért kell hozzátenni, hogy „olcsó“?
De vannak békedemokraták és háborúdemokraták!
https://preview.redd.it/opci7prpwbfg1.jpeg?width=828&format=pjpg&auto=webp&s=8ae78b994f7604d9ed869add402cf13b8e90de4b
Gec én megértettem!!! Fiatal demokraták amikor megöregednek akkor csak a testük öregszik, ezért vonzódnak még vén korukban is a gyerekekhez!!?
Meg le is írja, hogy ez az amerikai pártra vonatkozik, mit nem értesz, hogy kellett volna mashogy írnia?
Nem ezért faszság amit ír, de ez speciál pont nem faszság.
Hát el kellett magyarázni a proliknak hogy a demokratak azok trump ellenfelei, hat szakadok
“Trump ellenfelei” – ezt azért muszáj volt odaírni, hogy az olvasni képes szavazóitoknak leessen, hogy fel kell háborodni…
A megnevezés magyarázata kicsit más…
38 éve fiatalok voltak.
Az akkori állampárttalbszemben álltak, szabad választásokhoz ragaszkodtak, hogy lehetőségük legyen az országgyűlésbe kerülni, így demokratának számítottak.
Végülis szövetség voltak.
De első sorban azért kellett ez a név, mert a latin fides hűséget jelent. És hát az árulást (pl. eltérő véleményt kinyilvánítani) nem tűrik..
https://preview.redd.it/l2889w9x8cfg1.jpeg?width=1290&format=pjpg&auto=webp&s=7699b831f45a263be9f35306cfd6e0879ff6e67f
De nem amerikai, hanem illiberális demokraták.
Fides: hű…
de sokat lop, csal, hazudik.