Nyilván idegállapotban van, ugrani látszik az ingyenpénz, azaz a megélhetése. Ki ne lenne ideges, ha a megélhetése forog kockán. Hát ha még esetleg mellé egy börtön is.
Kimcsiwhore on
A párducmintás ruhából látszódik, hogy egy némber. Mezőcsáti Madonna
Smaragd512 on
Az erdő sziát mond, a Mező…
Outrageous-Edge3859 on
A legtöbb polgármesteri székben sajnos senkiháziak ülnek országszerte. Gyakran látok polgármestereket, például 70 milliós BMW XM-ben ülni, satöbbi, meg palotákban élni, amivel nincs is baj, csak közben meg rohad az infrastruktúra nélküli, mélyszegénységben élő falu alattuk és cserébe nem tesznek bele semmit munkát, csak elvesznek.
Most nem rá gondolok specifikusan, mert nem ismerem sem őt, sem Mezőcsátot, ezt inkább általánosságban mondom.
Viszont látatlanban úgy sejtem, Mezőcsát is olyan lehet, mintha visszautaznál 30-40 évet az időben. Közben meg repkednek a milliárdok „okosba” egy fűnyírásért, egy kis kertészkedésért vagy egy új padért, esetleg leaszfaltoztak egy kis részt(a saját utcájukat vagy környékét), ahogy az lenni szokott. Előadják magukról, hogy milyen jó munkát végeztek, közben sehol semmi, csak eladják a látszatot, a sok hiszékeny meg el is hiszi, mert nem tudja, vagy nem tudja elképzelni, mennyi minden lehetne még egy normális vezetéssel.
Remélem, hogy lassan felébrednek az emberek, és nem ilyeneket választanak meg, akik semmihez nem értenek, nem is akarnak érteni, csak a saját zsebük tömésével vannak elfoglalva, mérhetetlen kapzsisággal. Az ilyenek miatt tart ott a vidék, ahol.
Terrible-Humor6779 on
Most láttam Szakács Pistát orgazmus közeli állapotban a Tiktokon, hogy poloskát brutálisan lealázta a polgármester.
Mondjuk Néneth Balázsvagyok szerint meg Hadházy tolatott neki a vagyonőr kocsijának aki félrerántotta a kormányt
Senior-Curve-7567 on
Amúgy most különösen látszik mekkora a rettegés a fideszben.
RealisticTea9401 on
remelem ezutan nem fognak ra szavazni
RealisticTea9401 on
Nem szeretne elveszíteni a vezetői széket
Zalaszentgrot on
Ez elmondható MP-re is.
gregzekk on
MP paraszt.
ChargeIllustrious744 on
Hogy is mondta Márai?
„A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki nem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt.“
Leave A Reply
Du musst angemeldet sein, um einen Kommentar abzugeben.
11 Kommentare