Őrület ami megy: A szomszédom most árulja a lakását a hasonló kvalitású, négy lakásos „ikerházunkban“. 5 éve kb. 45m-ért vehették ők is, mint mi. 109m-ért hirdette egy hete, már ketten tettek 105milliós ajánlatot.
Gergiee on
Bár népszerütlen vélemény lesz, de – szerintem – semmit sem kötelezö megvenni, szeretjük elfelejteni a piac müködésének alapjait.
De amíg találnak olyant, aki hajlandó ezeket (is) ennyiért (is) megvenni, addig az bizony azt jelenti, hogy ennyit kérhetnek érte. Ha holnaptól nem vásárolna senki – egy ideig – új lakást/házat sem nöne meg ugrásszerüen a hajléktalanok száma, tehát „kényszeres“ vásárlás esete nem áll fenn (vagy csak elenyészö számban), pusztán a kapzsiság, és a gerjesztett FOMO pörgeti az egészet.
Amíg egymást tapossá(to)k (és akár az ilyen témájú szubredditek napi tucatnyi posztjai is ezt támasztják alá) ugyanazokért az összebaszott, elspórolt, összehányt éqszerdobozokért, addig bizony adjá(to)k a piac alá a lovat.
LakatosKoszinuszPi on
Negatív csökkenés.
zoley88 on
Fiatalok eladósítása, többiek ellehetetlenítése, akik nem jogosultak rá. Csok 2.0
RealisticCup964 on
Szopjon lovat akkor
BeautifulPeanut1778 on
birom ezeket a „hazakat“ mint amit diosd, erd kornyeken epitenek a c tipusu vallalkozok. korbe van huzva egy savalap bobcattel, egy sor fal es kap egy szegecselt lemeztetot lecekkel es gipszkarton almenyezettel, meg egy hoszivattyut leszurnak melle, padlofutes es estricht es kesz is van. azert a nagyfater amikor normalis foldmunkaval kiasta a pincet, van vasbeton garazs, vegyes tuzelesu kazan gravitacios futessel plusz 2 emelet vasbeton fodemmel es a padlason is tudsz jatszani az egy kicsit mas.
miracls on
Offtopic:
Ezek az őrbottyáni meg erdőkertesi csodaházak 90%-ban hulladék minőségűek ráadásul (ottani vállalkozói körnek köszönhetően).
Ha picit is komolyabban érdekel, csakis műszaki ellenőrrel/statikussal…
Mammoth-Travel5725 on
Egyben komikus es kibaszott elszomorito gyakran szembesulni azzal hogy a sajat lakas vagy haz lehetosege egyre elerhetetlenebb lesz. Verjuk magunkat hitelbe a fejunket meg a falba a korulmenyek miatt. Csodalatos…
Fabulous_Cloud371 on
Tehát annyival felmennek az árak, hogy a végén többet kell visszafizetni az akciós hitellel, mintha be sem vezették volna az akciós hitelt 😀
Curious_porcupine_98 on
Ez inkább Otthon Stop.
MacPh1sto on
Ilyen a béke!
Business_General2011 on
Most legalább egy fél évig nem szabad venni, ha egy mód van rá.
t0m4_87 on
Ez mind szep es jo (es mellesleg a kurva anyad NER), de pl en is szenvedek azzal, hogy vegyek egy lakast normal hitellel ugy, hogy egesz jol keresek, igy olyan nehezemre akad felfogni, hogy ki a faszom tud ennyi penzt kiadni ezekert a lakasokert? Plane azokert, amikor 100m+ felett peregnek, MIBU‘?!
Significant_Stop723 on
Árrés stop when?
skyfire92 on
Kérdés mennyi birka lesz aki megveszi ennyiért majd ezeket… Vagy megint lesz egy 6 hónapos roham és ott rohad rajtuk az ingatlan, mint az állampapír roham után
OwlOnly4079 on
A mesterterv ismét bevált
Crazy_Jackfruit_6429 on
Már majdnem a spanyol tengerparton veszel kisebb házat, nem egy ilyen szutykos településszéli újgazdag telepen örven másikkal összezsúfolva
magicc_12 on
fszkalap hirdetők eddig is voltak azután is lesznek
Nekem ilyen cukiság van elmentve. Egy éjszaka alatt rádobtak 10 misit, mintha apró pénz lenne. Egyébként ezt a házat tök régóta árulják, már az OSP előtt fent volt. Ha eddig nem tudták eladni, akkor most biztos sikerülni fog, így hogy rápattintottak egy tízest. Undorító az egész. Ezzel egyszerűen nem lehet lépést tartani.
WrapNo1815 on
Hát ezt meg kigondolta volna?:oo
Zealousideal_Gur_852 on
Én azt javaslom, hogy mindenki higgadjon le a gecibe és ne ugorjon bele egy ilyenbe.
Jövő áprilisig már ki lehet bírni.
Ez történik, ha nő a kereslet és nincs kínálat.
Ennek rossz vége lesz megint.
ganekolok on
A Magyarnál mohóbb,telhetetlenebb népet nem ismerek,lehet van de én nem ismerem!
Bármi támogatás vagy bármi csurranjon cseppenjen,azonnal be akarja nyelni mindenki! Az építőanyag kereskedő, a generálkivitelezők, az ingatlanosok, eladó tulajdonosok…
3% otthon start!? Basszuk feljebb az árakat!!! Basszunk ki mindenkivel, saját magunkkal is!!
Szarok a nagyobb forgalomra, inkább adom drágábban, dolgozzunk drágábban,stb… mert sík hülye vagyok és nincs annyi üzleti érzékem,hogy hosszútávon amúgy jobban járnék és legalább az emberek is lakhatnának saját tulajdonban. Neeem , nekem azonnal kell és nagy lé kell!
Itt és így úszik el minden, nagyon ciki és nyomasztó ez az értelmi színvonal. Ez az ország sosem fog talpra állni, jöhet itt akármilyen kormány! Ezek vagyunk mi, Magyarok! Tisztelet annak az 5-10% nem proli kivételnek!
_Pikachu_On_Acid_ on
Nem fogja növelni a buborékot, neeeeeeeem. Neeeeeeeem. Biiisssztoshogyneeeeeeem…
Mindegyik azt mondta, hogy a meghirdetett áron már nem elérhető és nem is tud hasonlót ajánlani a környékben ennyiért.
Creepy-Ground1495 on
A NER jelentős részének van pénze ingatlanban, most felnyomhatják az árát hogy legyen likvid eszköz arra az esetre, ha bukta van jövőre. Nekem ne mondja senki, hogy a 3%-os hitelt csak azért találták ki, hogy választást nyerjenek vele. Lóf@szt, duplán akarják magukat biztosítani.
Medical_Chocolate_40 on
az a bizonyos repülőrajt🙄
Leave A Reply
Du musst angemeldet sein, um einen Kommentar abzugeben.
43 Kommentare
Mindenki sír, hogy hol van a repülőrajt. Tessék, itt van az árakban.
ggwp kormány
Kedves Orbán Viktor miniszterelnök úr, a jó kurva anyádat!
Nagy segítség ez a magyar családoknak!
Vagy mi…
Na tessék, csak utolértük a nyugatot. Durván 200 ezer euróért Németországban is már egész csinos házat, lakást lehet venni.
Ez biztos fotósopp, ilyen nincs, nem lehet, hiszen maximalizáltuk a négyzetméterárat, kizártdologhogy áremelkedést okozzon elvtársak!
Fordított árcsökkenés,köszönjük miniszterelnök urunk!
DE AZORBÁN ASSONTA HOGY OLCSÓB LESSZZ!!
házunkban 55nm panelt árult csajszi 29ért,ma találkoztunk mondta h 33m ra emelte fel az ingatlanos!
https://preview.redd.it/sqbgzvb7vimf1.jpeg?width=1440&format=pjpg&auto=webp&s=f07b714619c086d742f4e1fa70b4345c01070245
Itt is
az ilyen rohadjon is ra a tulajdonosra, OV meg elmehet a hatvanpusztas kva anyjaba
Békeáremelés, szankciós infláció.
orbán v. mihály miniSZARElnökúr, a K.A.
Otthon Start, mármint az árakban startolt
“Jó hír” /S
Én is gyűjtöm ezeket, annyira vicces:
https://preview.redd.it/vx9bkmmawimf1.jpeg?width=945&format=pjpg&auto=webp&s=4c02db86e75ac04855939563c15d840e04474c10
Nyugi ez csak értéknövekedés! /s
Felcsökkenés
Őrület ami megy: A szomszédom most árulja a lakását a hasonló kvalitású, négy lakásos „ikerházunkban“. 5 éve kb. 45m-ért vehették ők is, mint mi. 109m-ért hirdette egy hete, már ketten tettek 105milliós ajánlatot.
Bár népszerütlen vélemény lesz, de – szerintem – semmit sem kötelezö megvenni, szeretjük elfelejteni a piac müködésének alapjait.
De amíg találnak olyant, aki hajlandó ezeket (is) ennyiért (is) megvenni, addig az bizony azt jelenti, hogy ennyit kérhetnek érte. Ha holnaptól nem vásárolna senki – egy ideig – új lakást/házat sem nöne meg ugrásszerüen a hajléktalanok száma, tehát „kényszeres“ vásárlás esete nem áll fenn (vagy csak elenyészö számban), pusztán a kapzsiság, és a gerjesztett FOMO pörgeti az egészet.
Amíg egymást tapossá(to)k (és akár az ilyen témájú szubredditek napi tucatnyi posztjai is ezt támasztják alá) ugyanazokért az összebaszott, elspórolt, összehányt éqszerdobozokért, addig bizony adjá(to)k a piac alá a lovat.
Negatív csökkenés.
Fiatalok eladósítása, többiek ellehetetlenítése, akik nem jogosultak rá. Csok 2.0
Szopjon lovat akkor
birom ezeket a „hazakat“ mint amit diosd, erd kornyeken epitenek a c tipusu vallalkozok. korbe van huzva egy savalap bobcattel, egy sor fal es kap egy szegecselt lemeztetot lecekkel es gipszkarton almenyezettel, meg egy hoszivattyut leszurnak melle, padlofutes es estricht es kesz is van. azert a nagyfater amikor normalis foldmunkaval kiasta a pincet, van vasbeton garazs, vegyes tuzelesu kazan gravitacios futessel plusz 2 emelet vasbeton fodemmel es a padlason is tudsz jatszani az egy kicsit mas.
Offtopic:
Ezek az őrbottyáni meg erdőkertesi csodaházak 90%-ban hulladék minőségűek ráadásul (ottani vállalkozói körnek köszönhetően).
Ha picit is komolyabban érdekel, csakis műszaki ellenőrrel/statikussal…
Egyben komikus es kibaszott elszomorito gyakran szembesulni azzal hogy a sajat lakas vagy haz lehetosege egyre elerhetetlenebb lesz. Verjuk magunkat hitelbe a fejunket meg a falba a korulmenyek miatt. Csodalatos…
Tehát annyival felmennek az árak, hogy a végén többet kell visszafizetni az akciós hitellel, mintha be sem vezették volna az akciós hitelt 😀
Ez inkább Otthon Stop.
Ilyen a béke!
Most legalább egy fél évig nem szabad venni, ha egy mód van rá.
Ez mind szep es jo (es mellesleg a kurva anyad NER), de pl en is szenvedek azzal, hogy vegyek egy lakast normal hitellel ugy, hogy egesz jol keresek, igy olyan nehezemre akad felfogni, hogy ki a faszom tud ennyi penzt kiadni ezekert a lakasokert? Plane azokert, amikor 100m+ felett peregnek, MIBU‘?!
Árrés stop when?
Kérdés mennyi birka lesz aki megveszi ennyiért majd ezeket… Vagy megint lesz egy 6 hónapos roham és ott rohad rajtuk az ingatlan, mint az állampapír roham után
A mesterterv ismét bevált
Már majdnem a spanyol tengerparton veszel kisebb házat, nem egy ilyen szutykos településszéli újgazdag telepen örven másikkal összezsúfolva
fszkalap hirdetők eddig is voltak azután is lesznek
https://preview.redd.it/iqyhv6do8jmf1.jpeg?width=946&format=pjpg&auto=webp&s=37a6ce40a22237738e61f6beb6e014b9488f6765
Nekem ilyen cukiság van elmentve. Egy éjszaka alatt rádobtak 10 misit, mintha apró pénz lenne. Egyébként ezt a házat tök régóta árulják, már az OSP előtt fent volt. Ha eddig nem tudták eladni, akkor most biztos sikerülni fog, így hogy rápattintottak egy tízest. Undorító az egész. Ezzel egyszerűen nem lehet lépést tartani.
Hát ezt meg kigondolta volna?:oo
Én azt javaslom, hogy mindenki higgadjon le a gecibe és ne ugorjon bele egy ilyenbe.
Jövő áprilisig már ki lehet bírni.
Ez történik, ha nő a kereslet és nincs kínálat.
Ennek rossz vége lesz megint.
A Magyarnál mohóbb,telhetetlenebb népet nem ismerek,lehet van de én nem ismerem!
Bármi támogatás vagy bármi csurranjon cseppenjen,azonnal be akarja nyelni mindenki! Az építőanyag kereskedő, a generálkivitelezők, az ingatlanosok, eladó tulajdonosok…
3% otthon start!? Basszuk feljebb az árakat!!! Basszunk ki mindenkivel, saját magunkkal is!!
Szarok a nagyobb forgalomra, inkább adom drágábban, dolgozzunk drágábban,stb… mert sík hülye vagyok és nincs annyi üzleti érzékem,hogy hosszútávon amúgy jobban járnék és legalább az emberek is lakhatnának saját tulajdonban. Neeem , nekem azonnal kell és nagy lé kell!
Itt és így úszik el minden, nagyon ciki és nyomasztó ez az értelmi színvonal. Ez az ország sosem fog talpra állni, jöhet itt akármilyen kormány! Ezek vagyunk mi, Magyarok! Tisztelet annak az 5-10% nem proli kivételnek!
Nem fogja növelni a buborékot, neeeeeeeem. Neeeeeeeem. Biiisssztoshogyneeeeeeem…
Szombaton hívogattam Őrbottyán térségében ingatlanosokat, kb. 70nm-es lakásokat keresünk párommal 73m környékén.